Titkon reméltem,
hogy pozitív lesz Ricsi hozzáállása a dologhoz, hiszen a tematika kicsit
hasonlít az Ő „adj egy ötöséhez”, azt leszámítva, hogy itt csak 4-est lehet
adni és a téma is kötött, továbbá többször is elő került említés szinten
egy-egy podcast epizódban a Ramones és mindig igen pozitív vélemény fogalmazódott
meg részéről a zenekarral és munkásságával kapcsolatban.
Körülbelül mikor és milyen módon találkoztál a Ramones-al?
Erre a válasz egyszerű, mégis
több részre kell bontsam. Először 1996 környékén, amikor egy cimborámmal
elcsórtunk pár horrorfilmet az apja szekrényéből és megnéztük a Kedvencek
temetőjét, amiben felcsendült a Pet Sematary ugyebár. Nagyon megtetszett, de
mivel az egy teljesen más világ volt, azt sem tudtam, mi az. Aztán olyan 2000
környékén egy Tűzkerék xT koncerten a banda a Blietzkrieg Boppal kezdett,
illetve becsempészték a programba a Rock and Roll Radio-t is, és koncert után
beszélgettem Geletey „Fucken” Gyurival, aki újságolta, hogy a Ramones a világ
egyik legjobb zenekara, és megígérte, hogy kölcsön ad egy válogatást, hogy én
is megismerjem. Nos, ez a mai nem történt meg, így Gyuri lelkén szárad, hogy
újabb éveknek kellett eltelnie, hogy ténylegesen szerelembe essek. Ugyebár a
Prosectura kapcsán meganultam, hogy „semmi sem volt tökéletes / akkor csak a
Ramones, a Clash”, így pár best ofot beszereztem, de ami végleg betette a
kaput, az Johnny Ramone könyve, a Commando volt. Akkor értettem meg igazán a
banda lényegét, és onnantól simán azt mondom, hogy fan is vagyok, az első 4+1
lemez gyűjtői kiadását be is szereztem.
Mik voltak az első benyomásaid róla, illetve mi a véleményed a
zenekarról?
Az első benyomásom az előbb
írtam, de az csak a szó szoros értelmében tekinthető annak, hiszen az csak egy
dal volt, és azt sem tudtam igazán, mi is ez a zene? Amikor először hallgattam
meg egy best ofot, még nem nagyon értettem a szövegeket, így a körülöttük
kialakult kultusz kapcsán is volt bennem egy erős kérdőjel, amit csak a
Commando könyv volt képes teljesen eloszlatni. Mára már elég gyakran hallgatom,
hatásukat a zenére szinte felbecsülhetetlennek tartom, és bár Ganxsta Zolee is
megmondtam, a Ramones a lebutított Beatles, a műfajban az egyik etalonom lett a
csapat. Bár szerintem az igazán zseniális dolgokat az It’s Alive
koncertlemezzel bezárólag csináltak, utána már azért nem egyenletes a
színvonal.
A műsor jellegének megfelelően, meg tudnád osztani Velünk a 4, számodra
fontos, kedvenc Ramones vagy Ramones-hoz köthető dalodat, illetve röviden azt is
elmondanád, hogy miért ezeket választottad?
Ez egy egyszerre könnyű és nehéz
kérdés, de talán ez a négyes az igazi:
1. Havanna Affair/Commando –
szigorúan az It’s Alive-ról, ahogy egyben játsszák! Maga a Ramones esszencia!
2. Psycho Therapy: Már csak az
eszetlen tempója miatt is kurva nagy kedvenc!
3. Rockaway Beach: A tökéletes nyári
buli és vízpart-feeling, plusz ha egyszer multimilliomos leszek, tuti nyitok
egy vízparti koncerthelyszínt, stégszínpaddal, ezen a néven!
4. Prosectura: Made by Prosectura:
Bármit iderakhattam volna, kis túlzással, Imre Norbiéktól, de nekem ez a dal
összesíti a Prosi filozófiát és a Ramones iránti rajongást, így talán ennek van
a leginkább helye itt!
néhány hasznos link:
https://open.spotify.com/show/7goMwL24dWjc9uaSqG7h4a
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése